eBook Albert Wass À À A funtineli boszorkány PDF å A funtineli PDF/EPUB

Erdély havasok alja vadászatok pásztorok és prepegyitok világa bontakozik ki Wass Albert leghíresebb regénytrilógiájában Főhőse Nuca a zord világ ellentéteként maga a lelki szépség a természet hűséges leánya Látóasszonyi képessége személyes akaratán túli végzetszerűsége mintegy isteni


10 thoughts on “A funtineli boszorkány

  1. says:

    Ennyi emberséget és alázatot még soha életemben nem tanultam mint ebből a könyvből Alázatot a természet és az emberi természet iránt a sors iránt maga Az Élet iránt ami halad a saját medrében hiába tapossuk tépjük tereljük foggal körömmel Mindössze egyetlen dolgot tehetünk beleállhatunk és hagyhatjuk hogy magával sodorjon ragadjon Arra azonban figyeljünk hogy a szemünket mindig csak addig hunyjuk le amíg feltétlenül muszáj


  2. says:

    Mivel nincs egyszerű sőt semmilyen válaszom a műművész szétválasztásának dilemmájára most annak ellenére nem foglalkoznék a szerző átpolitizált jelenkori megítélésével hogy tán sose hallottam volna róla ha nincs így Az olvasás élményem szempontjából ugyanis érdektelenA könyv kezdete előtt azt tudtam hogy van egy réteg aki szemléletmeghatározó műnek tartja az író munkásságát és van egy másik aki szerint irodalomtörténetileg jelentéktelen Próbáltam egyik oldalra sem helyezkedni de a szemfüles böngésző sejti hova fogok kilyukadniAz első könyv első 15 fejezete 17 ből talán egész magával ragadott Nem mondom hogy beszippantott de gördülékenyen folyt előre lassacskán a történet még a sok számomra idegen szó ellenére is Hamar megállapítottam hogy ez egy mese vagy legalábbis szórakoztató irodalom és nem rejteget olyan kincseket amiket csak többedik elolvasás során fogok észrevenni Kellemes volt olvasni és érdekelt is mi hogy lesz Aztán kezdődtek a bajokMind a három kötet úgy kezdődik mintha egy veretes élettörténeti szakaszt akarna felölelni olyan családregényesen de minél közelebb érünk a kötet végéhez annál jobban össze van az csapva Vagy legalábbis lerövidítve Mindenhol azok a részek vannak átugorva ami a főszereplő szempontjából szerintem a legérdekesebb ábrázolandó lenne abból kiindulva amiről addig szólt a könyvA lírája a dolognak is elég kiábrándító A szerző eleinte újra és újra nehéz lelki helyzetbe keveri a főszereplőt hogy utána mondjuk két oldalon belül fel is oldja a feszültséget Végig vágyódtam arra hogy olyasmi lelki közösséget érezzek a hősnővel ahogy Anna Kareninával vagy Merle Rudolf Höß ével például sikerült annak ellenére hogy gyökeresen más az élethelyzetünk és felfogásunk Itt folyamatosan kívülállóként éreztem magam a történet lelki vetületéhez képest Lehet hogy azért mert mese és nem is volt ilyen szándék nekem viszont hiányzott a beleéléshezA második kötetben elkezdődtek az olyan betétek ahol egy fejezet jobbára egy egy szereplő addigi élettörténetét írják le Ezek a zsáneren belül jók csak éppen SPOILERsemmilyen hatással nincsenek a történet egészére és mindegyik egy fekete fehéren sorsnyomorító tragédia Van még benne továbbá ifjú szerelmi hányattatás amit több szempontból is a könyv mélypontjának tartok irodalmilag De aztán végre elérünk a harmadik kötetig amikor egy jó mesében eljön a leszámolás a főgonosszal de legalábbis valami kör bezárul tanulság levonódik eljutunk a mondanivalóig vagy ilyesmi Itt nem A befejezés számomra olyan mintha egy elhúzódó esszédolgozat végét próbálná valaki összecsapni Se katarzis se tanulság csak nem túl finoman álcázott mondanivalójában azonban jelentéktelen tragédiák sorozata ez a mű Itt jegyezném meg hogy én még ennyire más hullámhosszon soha nem voltam szerzővel fejezet határokat illetően A majd negyven fejezetből ha egyszer tettem volna oda a fejezet végét ahova a szerző akkor sokat mondok Jelentősége nincs de igazán furcsa voltPróbáltam megértő lenni mert ahhoz képest hogy nem nagyon szeretem a helyszínleírásokat ebbe egész olvashatónak találtam Nem voltak a karakterek túl emlékezetesre megírva de legalább kellően másmilyenek voltak mint amikről általában olvasok A természettel együtt élő emberek városiságot elutasítása sem volt ellenemre mert egész hihető és koherens volt egészen amíg ki nem derült számomra hogy senki aki városi bármennyire is nem lehet egy fikarcnyit se jó ember ebben a könyvben A kedvező megítélésre való szándékomat újra és újra letörte az író újabb és újabb csalódásokkalA mai világban tragédiákról nehéz emberi sorsokról és általános emberi gyarlóságokról tudomást szerezni borzasztó könnyű Annyira könnyű hogy manapság inkább elkerülni nehéz Mögé látni tudni együttérezni olyannal aki talán szembe is köpne vagy saját kicsiségéből következve kiröhögne azért mert nem vagyunk egyformák na az nehéz És ilyen szempontból a mű számomra összességében nagyon keveset képes adni A többiért meg nem biztos hogy érdemes kézbe vennemValami elütésekkel sűrűn telerakott pdf et olvastam konstruktív ajánlást pedig nem tudok tenni


  3. says:

    Kerlek olvasd el ezt a könyvet nem fogsz csalodni benne


  4. says:

    Egy felolvasóesten hallottam belőle részleteket még évekkel ezelőtt – akkor nem értettem annak az olvasónak a rajongását Ma már tudom hogy mi ragadhatta magával Engem leginkább az asszonyi sors drámája a táj szépsége és az a tisztelet és alázat amivel az akkori emberek a természet felé fordulva vele harmóniában próbáltak éni és alakítani végzetüket


  5. says:

    Not available in EnglishI knew it there is something familiar about Albert Wass I mean his style It reminded me of some old fashioned books from the past Indeed I was right Short google fu revealed he was born in what is nowadays modern Romania at the beginning of XX century That generation most often used the language that I like No one writes like them any It has certain old fashioned charm that can't be found among the modern books Some people tag it under fantasy but dunno maybe it should be listed under magical realism genre instead since the only fantastic element present is the heroine's seer abilities The author chose slow unhurried pace to unfold the story of Nuca young orphaned girl in XIX century Hungarian village Later her fate is told usually through lenses of people that know her And what fate is hers Doomed to bring death to her loved ones view spoiler half mad half in pain hide spoiler


  6. says:

    A könyv tartalmaA történet egy lányról Nucáról szól az ő viszontagságos életét viszi végig Nucának nincs anyukája és apukája sem igazán Táti van vele akit az első kötet elején gyorsan börtönbe zárnak így a 14 éves kislánynak egyedül kell boldogulni a házban A falu férfiai segítséget nyújtanának a kislánynak viszont az asszonyok ki nem állhatjákA második kötetben Nuca már olyan 17 20 éves nem tudni pontosan hiszen ő sem tudja és továbbra is egyedül van de már a Komáromon lakik és ott is akadnak segítségeiA harmadik kötetben kicsit megbomlott elmével egy nagy tragédia után vándorol keresztül kasul Ebben a kötetben is letelepedik egyszer nem túl hosszú időre de ennek is csúfos vége leszFőbb szereplőkNuca ebben az értékelésben inkább csak rá térnék ki a többi szereplőre nem Nuca első ránézésre egy nagyon naiv megtéveszthető lánynak látszódik de nem csak 14 évesen hanem nagyobb korában is Aztán mikor mélyebben belegondol az ember rájön hogy Nuca nem naiv csak nem volt aki megtanítsa az élet dolgaira nincs anyja aki a női dolgokra felkészíthetné Ez nagyon meglátszik a természetén a viselkedésén Körülötte a férfiak sokszor szeretnék ezt a kihasználni akik pedig jók hozzá ők nem beszélnek ilyen női dolgokról Nem könnyű Nuca élete mégis helyt áll benne ahogyan tudÉrtékelésNem szeretnék túl sokat írni a könyvről mert annyira összetett az egész hogy nem lehet úgy írni róla hogy ne spoiler ezzekÖsszességében ez egy elgondolkodtató történet viszont nagyon nehéz olvasni Az első és az utolsó kötetet a legnehezebb olvasni a középső olvastatja magát Nagyon nem ajánlanám fiatalabbaknak jó hogy most 21 évesen olvastam és nem előbb A karakterek jól megalkotottak benne és nagyon sok a háttértörténet ami még izgalmasabbá teszi a könyvet Nekem nagyon tetszett annak ellenére is hogy nehezen lehetett olvasni Wass Albert rávilágít az emberek szörnyű és segítőkész természetére is valamint megmutatja hogy akit rossznak gondolunk lehet hogy a legönzetlenebb ember és fordítva Nagyon megérint és ha túl tudsz lépni a nyelvezetén egy igazi mély jelentéssel bíró művet fogsz olvasni


  7. says:

    Hosszú és kimerítő „mese” ez De megéri az alámerülés Wass Albert egy természettel körülvett érzelmi hullámvasútra ültet fel És sajnos realistábban ábrázolja az embereket és azok változatlanságát mint azt jólesik elfogadni És hiába díszíti tálalja olyan megindítóan a valóságot az sajnos sokszor keserű


  8. says:

    Leges leg